Tegnap annyira, de annyira jó volt! Már tegnap le akartam írni, de aztán két herripotteres filmet adtak egymásután a tévében, úgyhogy családi filmnézés volt. Most meg mindjárt megyünk misére. Remélem, nem az a h… pap lesz, aki szokott, aki egyszer, valamilyen rendezvényen, amikor a templom előtt forró csokit osztogattak, azt mondta, hogy ő csak annak ad churrost forró csokoládéval, aki előtte megy misére brr… hát nem vagyunk már gyerekek, kéremszépen, hogy a pap ilyenekkel csábítson minket a templomba!
Na de gyorsan leírom a tegnapi élményünket.
Apósomnak van egy-két, gömbölyű olajbogyót termő olajfája, amikből ő szokott saját használatra eltenni (majd az eltevés folyamatát egy másik alkalommal elmesélem). Namármost, mivel apósomék nem jöttek le hétvégére a faluba, nekünk kellett elmenni leszedni ezeket a bogyókat.
Maga a szedés kézzel történik, nem bottal verjük le a fáról a bogyókat, hanem kézzel, nagyon óvatosan, nehogy megsérüljenek. Végül is igaza van annak, aki „olajfafejésnek” nevezte el , mert ilyen fejő mozdulattal húzzuk le az ágról a bogyókat.
Elméletileg már jópár héttel ezelőtt le kellett volna ezeket szedni, sőt, az olajnak szánt bogyókat is. Mostanra már biztosan túlértek, a nagyja tök fekete. De így is biztosan finom lesz…
Íme a tegnapi „szüret”. Az lenne a tökéletes, ha mindegyik bogyó olyan színű lenne, mint a középen lévő világosabb- zöldesebb bogyók, az a kettő darab.
Most egy jó darabig (egy-két hét) áztatni kell őket vízben, két-három naponta cserélve a vizet, hogy kimenjen a keserűség. Közben, lehetőleg minél korábban be kell metszeni kereszt alakban az egyik végüknél, hogy majd jobban beszívják a sót meg a fűszereket, amikor arra kerül már a sor. Ha sikerül, és nem buggyannak meg, nagyon sok, finom olajbogyónk lesz!!
Ezen a képen láthatjátok a különbséget a „cornicabra” fajtájú és a „gömbölyű” olajbogyó között (ez utóbbi nevét Juanka sem tudta).
Itt pedig cornicabra (kecskeszarv) fajtájú bogyókat láthattok, még a fán. A nevét kis, kecskeszarvra emlékeztető formájáról kapta. Azért írom, hogy még a fán, mert már ideje lenne elkezdeni leszedni, sőt! Az olajbogyót ugyanis „envero” állapotában kell leszedni, amikor a zöldből elkezd kicsit bebarnulni. Akkor van a legkicsattanóbb formájában, akkor van benne a legtöbb anyag!! Antioxidánsok, E-vitamin, Omega6- Omega9, amit csak akartok!!
Visszatérve a szedésre, csak még annyit, hogy volt egy pillanat, amikor minden annyira klappfolt… friss, ropogós hideg, csodás napsütés, körülöttünk mezők, dombok, hatalmas távolságok, talán a kutyák éppen hemperegtek, mi csendben fejtük az olajfát. És akkor Juanka megjegyezte, hogy ez most olyan „tudatos jelenléti állapot, ugye?” Slow meg flow meg ITT ÉS MOST, ugyi? Jesszusom, én vagyok ilyen nagyon „ekharttollés” meg „egyesülök a nappal” meg ilyenek, és erre az informatikus, férfiagyas párom elejt egy ilyen mondatot… hát, abban a pillanatban még egy kicsit jobban beleszerettem.
Mondtam neki, hogy milyen fantasztikus ez az egész, és már nem is érdekelt, hogy előtte fél órával jött arra egy mogorva vadász érdeklődni, hogy mit csinálunk arrafelé, és hogy nem orvvadászok vagyunk-e véletlenül, de amikor látta, hogy nem, és végül is a saját földünkön vagyunk, morogva elment, hogy zavarjuk a vadászatot. Közben a három kutyámból kettő visszahányta valamilyen döglött állat előzőleg jól bezabált csontjait, de most semmi ilyen nem zavart. Minden kerek volt és egész.
Csak az kezdett el egy idő után kicsit molesztálni, hogy az olajfalevelek csúcsai szétszúrkálták a kezemet, és már kicsit untam a bogyószedést. Mondtam is Juankának, de fantasztikus vagy, hogy ilyen rálátásod van a dolgokra, és mennyire szeretlek, de lassan menjünk, ennyi bogyó elég lesz, meg éhes vagyok, és otthon vár kisebbik fiam élete első, kissé szétfőtt spagettije. Úgyhogy beraktuk a rengeteg mennyiségű (egy vödör) olajbogyót és a kutyákat a kocsiba, és hazafelé vettük az irányt.
Út közben megálltunk a falu szélén lévő forrásnál, és megtöltöttük a gallonokat friss forrásvízzel, hogy majd jól kiáztassuk a bogyókat. Igaz, hogy férjuram szerint, mióta az eszét tudja, ki van téve a forrásnál, hogy: „Nem ivóvíz”, de azért mindenki innen hordja a vizet. Dehát Méntrida ilyen szempontból (is) speciális falu.
Az orvosi rendelő például a régi vágóhíd épületében kapott helyet, jó, mi? Le is akartam fényképezni, nem sokkal ezelőttig még kint is volt a felirat a bejárat fölött, szép, nagy, jól olvasható téglákkal : VÁGÓHÍD. El tudjátok képzelni, „bemész és jobbra a folyosó végén, ahol régen a disznók nyakát elvágták vagy ahol kibelezték őket, na, abban a kis szobában vár Téged az orvosod”. Hahahaha, hát, elég morbid, nem igaz? Sajnos, a táblát azóta leszedték, én meg nem örökítettem meg. Na mindegy. Ezek ilyen említésre sem méltó kis dolgok. A lényeg, hogy aznap gyönyörű délelőttünk volt, és ennyire még soha nem ízlett a szétfőtt spagetti.
A szőlő most pihen, az olajbogyó érik.
Vélemény, hozzászólás?