A MORLIN, S.A. (Sociedad Limitada, a magyar Kft-nek felel meg, de jobban hangzik az “eszea”, mint a “káefté”) TOLETUM nevezetű olajsatoló kis üzeme (Toledo római kori neve, mely tulajdonképpen “magas helyen fekvő város”-t jelent) egy harmadik generációs családi kis vállalkozás, amely a Toledói- Dombság egyik kisvárosában, a Toledóhoz közeli Nambrocában üzemel. (Egyébként egy csomó mindent, például kultúrális központot is Toletum-nak hívnak arrafelé).
A tulajokkal: balról jobbra: Cristina (a nagynéni), Carlos (az unokaöccs), jómagam és Jesús (Cristina férje)
Nambroca
Nambroca egy szántókkal-olajfaligetekkel körülölelt, tipikus kasztíliai kis falu a Toledói- fennsíkon, 4600 lakossal. Szorosan egymás mellé épített kőházak, egy templom, a Főtér, egy-két bár, Plaza de toros (Bikaviadal-aréna).
A nyári nagy forróságban egy-két, a padon üldögélő időstől eltekintve a falu gyakorlatilag kihalt, el lehet képzelni, mekkora a hangulat. Csak Don Quijote és Sancho Panza sikár sziluettje hiányzik a melegtől vibráló horizonton.
Az itt élők nagy része még mindig a mezőgazdaságban dolgozik, sokan oliva műveléssel keresik a kenyerüket (bár ez egyre nehezebb, ugyebár, az óriásgyárak szuperintenzív technikájával elég nehéz versenyezni). Bár vannak, akik, főleg a mostani fiatal-középkorúak, akik bejárnak Toledóba, esetleg Madridba dolgozni.
Egyszer eltévedtem, mert a gps a sajtolóüzem helyett a falu központjába vitt, és gyorsan kihasználtam az alkalmat, és csináltam egy-két képet a faluról. Nyár volt, nagyon meleg, lehet látni, mekkora forgalom volt az utcákon…
Hogyan találtunk a Toletumra?
2016-ban találtunk erre az olajsajtoló üzemre (ugye tudjuk, hogy ma már nem sajtolják, hanem centrifugázzák az olívaolajat), mely, mint már említettem, egy családi vállalkozás, ahol a nagynéni, Cristina- és a férje, Jesús a tulajok, Carlos, az unokaöccs mindenes posztot tölt be, (ő Madridban lakik, és minden nap lemegy Nambrocába dolgozni- csak megjegyzem, Madrid 70 kilométer!
A nagyinál ebédel, aki Nambrocában lakik, aztán kicsi pihi, és délután 4-6-ig megint munka). Carlos profi olajos, mindent csinál. Üveget tölt, matricáz, kezeli a gépeket, mellesleg informatikus, és disznókat tenyészt- csak, hogy lássátok, milyen sokrétű ez a mi Carlosunk:)
Aztán itt van még Virginia (ejtsd: Virhinia, erős HH-val, mintha köpni szeretnénk, de aztán ne köpjünk) a testes-lelkes, igencsak vehemens titkárnő, ő egy fiatal lány, és mindig vigyorog, és hangosan beszél, és Andrés, aki bámulatos ügyességgel képes bepakolni hihetetlen mennyiségű olajos dobozt a kocsi csomagterébe, úgy tűnik, mintha tetriszezne, mintha mindig eltűnne a legelső sor.
És hát itt van Pedro, a legkedvesebb üzemvezető, akivel eddig találkoztam! Nagy tudású, de rendkívül szerény, és nagyon jóindulatú, segítőkész figura. De ezt egyébként mindannyiukról elmondhatjuk, csak, hát Pedro nekem nagy szerelem. Na most, ők voltak az elsők, akik gyakorlatilag nem küldtek el minket melegebb éghajlatra, amikor beállítottunk hozzájuk, hogy kóstolni szeretnénk…
Dehát hogy is jutottunk el hozzájuk? 2016 tavasza. Két napja jártuk már a Toledói-Dombság falvait, extraszüzek után kutatva. Miután az előző évi szüretből a méntridai olaj nem sikerült extrára, de minőségileg még szűzre sem, és Santa Ana de Pusában nem voltak hajlandók 600 litert exportra eladni nekünk (merthogy túl sok papírmunka van vele… blablabla), fogtuk magunkat, nyakunkba vettük Tolnát- Baranyát, vagyis a Toledói-dombság falvait, hogy a magyar szájíznek legjobban megfelelő, tehát nem keserű- nem kaparó- nem csípős extraszűz olívaolajat találjunk.
Mondanom se kell, több sajtolóüzemben körberöhögtek minket, mondván, hogy „dehát minél keserűbb és minél jobban kapar és csíp egy olaj, annál jobb!”
Ráadásul, ha az erre a tájegységre jellemző Cornicabra bogyóból van sajtolva, mégúgy! Jaja, mosolyogtunk, köhécseltünk, kösziköszi, akkor megyünk tovább! Nem is tudom, egy nap valami 6-7 üzemben biztos voltunk… az emésztésünk fel is gyorsult rendesen…
Emlékszem, az egyik üzemben, amikor így nagyon lekezeltek minket, nagy büszkén, jó hangosan megjegyeztem: „Hát, ha nem akarjátok, hogy évi 600 kiló olajat vegyünk tőletek, nem is kóstolunk többet…” Betojás, amikor kijöttünk a sajtolóüzemből, láttuk a hatalmas olasz rendszámú kamionokat, ahogy töltik meg őket tízezer literszámra olajjal… jaj, de szégyen, röhögcséltem kínomban.
Azt hiszem, Madridejosba érve a García de la Cruz olajait már nem is kóstoltuk, eleve olyan hatalmasnak tűnt a gyár… (Viszont a kozmetikumjaik közül a ránctalanító, antiédzsing-hasbeszélő arckrémjükbe beleszerettem, olyannyira, hogy azóta is viszünk haza belőle.)
Így jutottunk el Nambrocába, a TOLETUM-hoz. Pedro, az édesdrága üzemvezető, olyan kedvesen fogadott bennünket, magyarázott, nem nézett le, kóstoltatott, olyan hálásak voltunk neki, hogy csuda. Ebben a családi vállalkozásként működő kis üzemben igazán szívvel-lélekkel csinálják, amit csinálnak! Olyan jó érzés mindig odamenni hozzájuk, olyan nagy szeretettel fogadnak bennünket.
Na, így NEM szabad olajat szagolni! Mindig meg kell adni a módját, kiönteni kis pohárkákba, lefedni, melegíteni, hogy kijöjjön az aromája, és utána szabad csak megszagolni, nem így, ahogy Juanka csinálja, mint elefánt a porcelánboltban, durrbeleazorrátazüvegbe….brrr. Így maximum, jó kis műanyag-szagot érez, meg talán, meg egy kis olajsajtoló üzem szagot (ami egyébként a hivatásos extraszűz- kóstolásoknál negatív attribútum) Dehát, az ember vét hibákat az elején, aztán megtanulja. 
Kóstolás a friss sajtolásból, 2019-ben, közvetlenül a tartályból! Ez az igazi luxus! Néha egyébként szüretlen olajat kóstoltatnak velünk, mert az idő sürget, le kell adni a rendelést, és akkor nekünk gyorsan meg kell kóstolni az olajat, ami még nincs leszűrve, hogy eldönthessük, kérünk-e belőle és ha kérünk, mennyit (de mióta rájuk találtunk, eddig mindig vettünk, persze, ez az előkóstolás már csak olyan kedves rítus). A szűretlen olajnál aztán pár erősségi pontot le kell vonni mind a keserűségből, mind pedig csípősségből, a torokban érezhető kaparó érzésről nem is beszélve, hiszen szűrés után ezek az attribútok (amik egyébként pozitívak, nem győzöm hangoztatni!) igencsak enyhülnek.
Az ültetvény és a sajtolóüzem
Az olajfák mintegy 450 Ha-t foglalnak el, ezek mindegyike Cornicabra fajtájú (hittük mi ezt az elején. De aztán idővel megtudtuk, hogy azért van sok-sok Picual és egy kevés Arbequinájuk is). A legöregebb olajfa akár 500 éves is lehet!
A sajtolóüzem kicsinek számít, de azért jó sok olajat készítenek, jó sok munkával. A hatalmas tartályokat nézegetve egyszer megemlítettem, hogy hajhaj egyszer de jó lenne saját olajat hazavinni Magyarországra! Ugyanis apóspajtásnak van kb 100 olajfája, amikből azért egy 5000 literes tartályt meg lehetne tölteni olajjal, csakhogy Nambroca Méntridától, ahol lakunk és ahol az olajfák vannak, 70 km-re van. Bonyi lenne minden nap elvinni odáig a bogyókat kisajtolni (mert ugye tudjátok, ahhoz, hogy extra szűz legyen az olaj, a leszedéstől számított 24 órán belül a sajtolóüzemben kell, hogy legyen a bogyó! Nehogy elkezdjen megerjedni!) Aztán traktorral, ami 40 km/óra sebességgel bír menni, elég nehéz lenne időben odaérni, ha meg átönti az ember a bogyókat teherautóra, az ütődéstől megint csak sérülhetnek, és akkor megette a fene az egészet. A méntridai üzemben meg biztos, hogy nem fogok sajtoltatni, elég gagyi az az üzem.)
Szóval elálltunk a tervünktől, így saját-saját olajat nem tudunk hazavinni, max a méntridaira szoktam azt mondani, hogy “apósom bogyói is benne vannak”.
Ímhol pár fotó a nambrocai sajtolóüzemről (vigyázat, csúszásveszély!)
Cornicabra, késői szüret, a garaton felhaladva a bogyók kicsit elszeparálódnak egymástól, és a végén beleesnek egy konténerbe. Közben nagy nyomású levegővel kifújják a bogyók között lévő leveleket és kisebb ágakat (profi extra szűz olívaolaj kóstoláskor hibapont szokott lenni, hogyha egy olajnak “olajfa”-stichje van, ezért súlyos pontokat vonnak le, sőt, lehet, hogy ha nagyon erős ez a mellékíz, hogy nem is kapja meg az “extra szűz” minősítést- ezért fontos, hogy ne legyenek levelek, se ágak a bogyók között sajtoláskor.) 
Ömlik az arbequina. “En vero” állapotában a legjobb leszedni, amikor zöldből elkezd kicsit bebarnulni a bogyó, ilyenkor van benne a legtöbb anyag. 
Vízszintes centrifugáló gépek. A bogyók összezúzása és összekeverése után idekerül az olajmassza, amiből az iszonyatos magas forgószámmal dolgozó centrifugálásnak köszönhetően szétválik az olaj, a víz és a szárazanyagok. 
Ilyen hatalmas, fém tartályokban tartják az olajat, míg üvegbe nem öntik. 
Pedro munka közben. Minden kampány előtt meg kell tisztítani a gépeket. Itt a szűrő mellett kaptam le szegény Pedrot, aki fogadkozott is, hogy milyen piszkos meg minden, de mondtam neki, hogy így kapnak a vevők hiteles képet a munkáról, nemcsak a tiszta- rendezett állapotban lévő gépeket kell fényképezni. 
És íme a Zöld Arany Gyümölcslé! Keserű, kaparós, egészséges! (Szűrés után kevésbé lesz erős. Azt mondják az okosok, hogy a szűretlen olívaolaj még nincs “készen”, szerintük mindenképpen le kell szűrni, hogy maximálisan élvezhető legyen.) 
És a szentély! Itt folyik az üvegezés, matricázás, kóstolás, csomagolás! Innen aztán irány Horány! (ha nem is Horány, Magyarország biztosan) 
2019-ben, Mora de Toledóban, nagy büszkén, hiszen a Toletum olaja ezüstérmes lett egy olívaolaj-megmérettetésen! (utána elmentünk a város legdrágább éttermébe ebédelni- nem mi fizettük az ebédet, szerencsére)
Az olajok többféle kiszerelésben is megkaparinthatók!
Nyilván, a nagyobb kiszerelésű, mondjuk PET műanyag üvegek árban kedvezőbbek, mint a pici, elegantos üvegcsék. Áldásos működésünk elején, 2013 környékén csak két- max háromféle kiszerelésben hoztuk haza a különféle olajakat, de most úgy gondoltuk, hogy “ha már homár, legyen kövér”! Vagyis, ha belevágunk egy webshop-ba, legyen minél nagyobb választási lehetősége az érdeklődőknek. Ki tudja, ki mit szeret vagy hogy éppen itt beleszeret?
